Amikor minden megváltozott Cha Hak Yeon életében.
-
slight angst és fluff(?) ^^"
Egy saját angol fanfiction fordítása.
Szerintem kicsit rövid és uncsi, de már muszáj voltam kiírnom magamból ezt a ficit. Nem tudtam megszabadulni a gondolatától sem TT-TT
És bocsánat ha hibáztam benne, de telón írtam ^w^"
Remélem tetszeni fog mindenkinek ~ :3
-
Ismét véget ért egy nem túlságosan zsúfolt, ámbár fárasztó nap a hat taggal rendelkező, koreai fiúbanda, a VIXX, számára. Kora reggel egy rádiós interjún estek túl, ami az előkészületekkel együtt több, mint három óráig tartott, és este pedig a karrierjük számára nagymértékben fontos fellépésen kellett résztvenniük, hiszen az új videóklipjük kiadására az előtte való napon került sor, ami egyből élő fellépéseket vonzott maga után.
A szám címe 'Hyde' volt és szerencsétlen srácok frizuráit a forgatás előtt alig két teljes nappal alakították át. A VIXX öthatod része kisebb sokkot kapott attól, hogy egyik pillanatról a másikra így megváltoztatták a külsejüket, még úgy is, hogy előre tudták az egész koncepciót és hogy milyen stílusba kell majd átcsúszniuk alig pár nap lefolyása alatt.
A csapat vezetője, N, tűzvörös hajjal tűnt fel a klipben, de emellett még a banda tagjai közül volt, aki fehér tincsekkel, vagy épp barna, göndör fürtökkel hódított (ami nem volt túl férfias, jópár szempontból). Viszont a vállig érő, hullámos, fekete haj sem maradhatott ki, amivel erőteljesen előhívták az egyik főénekes, azaz Jung Taek Woon, kicsit ijesztőbb, rosszfiúsabb oldalát.
Természetesen a rajongók tökéletesen meg voltak elégedve a hat fiatal férfi új külsőjével és a hírességek ennek hatására próbálták meggyőzni magukat arról, hogy valóban jól néznek ki és nem kell aggódniuk amiatt, hogy a Statlightok - a fiúk rajongótáborának rendes és hűséges tagjai - nem fogják szeretni az új mini albumukat csak azért, mert ennyi mindent meg kellett változtatni rajtuk, mint a zenei, a ruházati és az előadói stílusukban. Akárcsak az On & on című single albumuknál.
És erről hamar sikerült pozitív visszajelzéseket kapniuk, látva a rajongók kedves és dícsérő kommentjeiket, üzeneteiket és leveleiket.
Ahogy a kisbuszban ülve a dorm felé tartottak a késő esti műsor után, a maknae és a visual, Han Sang Hyuk és Lee Hong Bin, megengedtek maguknak egy kis pihenést maguknak, a fiatalabb párnának használva Bin vállát, amíg a többiek körülöttük suttogva beszélgettek, a menedzser pedig csendben vezetett legelől egymagában.
A két legfiatalabb olyan édesen festett, hogy Jaehwan, a másik főénekes a csapatban, alig győzte lefogni Hakyeont annak érdekében, hogy szegények ne legyenek megnyunyurgatva a leader által.
Persze a VIXX többi tehetsége már kezdett kissé kikészülni a leaderük viselkedésétől, hiszen ők is nagyon fáradtak voltak és csak csendet és nyugalmat akartak, hogy végre az ő elnehezült szemeikre is álom ülhessen.
Azonban ez sosem történt meg, hála a legidősebbnek.
- Hyukkie! Hyuk-ah! Kérlek add oda az ajakbalzsamomat! - rázta meg az alvó fiú testét, hogy felébreszthesse, majd óvatosan megpofozgatta a másik puha arcát, de ettől csak egy gyilkos pillantást kapott, nem pedig a kért tárgyat. - A szám olyan száraz, mint a Niagara!
- Az Sahara, nem Niagara. - nevette el magát Ravi, miközben lustán eltakarta szemeit alkarjával. Ahhoz is fáradtnak érezte magát, hogy rendesen kiröhögje hyungját.-Olyan hülye vagy.
- Igaz, a Niagara az egy vízesés... - motyogta Hakyeon magának, néhány másodpercig teljesen elmerülve saját gondolataiban, de amikor leesett neki, hogy mit is mondott a banda rappere, azonnal fel is csattant. - Yah. Yah! Nem vagyok hülye. - emelte fel hangját, ahogy az arca egy sértett mimikába rándult és a hirtelen kiáltástól még a hangos N-hez is legjobban hozzászokott menedzser is megugrott ijedtében.
Hongbin is rémülten ült fel kellemes szunyokálásából, a szemei egyből kipattantak meglepettségében, csaképp véletlenül megfejelte a maknae halántékát felülés közben, aki akkor épp azon volt, hogy be ne kapja a vele szemben ülő Jaehwant ásítás közben.
Mindketten felnyüszítettek fájdalmukban és a visual a buksiját a mellette ülő főénekes, Taekwoon, vállára döntötte, aki csak gyengéden megsimogatta a második legfiatalabb homlokát, majd mérgesen fújtatott egyet.
- Itt van, hyung. - Sanghyuk csendesen adta át az ajakápolót a túlságosan is izgatott leaderének, de az arca akkor éppen vörös színben úszott, ugyanis Hongbin alig pár másodperccel azelőtt egy édes puszit adott halantékára és egy halk "ne haragudj"-ot motyogott a fiú bőrére, ezután pedig rávillantotta tökéletes és ragyogó mosolyát, ezzel megmutatva aranyos gödröcskéit a fiatalabbnak.
- Köszi! - vigyorgott N vidáman, csakhogy vigyora helyét átvette egy furcsálló és elégedetlen arckifejezés abban a pillanatban, amikor meglátta, hogy egyáltalán nem az a banános ajakbalzsam volt a kezében, amire ő számított a legelső pillanattól fogva.
- Hé, ez biztos hogy az enyém?
- Igen, hyung. Tegnap vettem neked, mert az előzőt... véletlenül elhagytam. És... ez a kedvenced, szóval remélem nem vagy rám mérges. - mosolygott kínjában a maknae.
- Dinnyés? De ebben a kerületben nem is lehet ilyet kapni... - bámult társára hitetlenkedve Hakyeon, viszont alig két másodperc leforgása alatt egy széles vigyor terült el arcán és egy boldog nyűszítéssel ajkain, ugrott egyet ülésében. - Imádlak Han Sang Hyuk! Holnap veszek neked a kedvenc csokidból egy tucatot!
- Nem kell, hyung. Az túl drága.
- Nem érdekel~ - dalolászta N továbbra is mosolyogva.
- Kuss legyen már! - vágott közbe durván Taekwoon, az általában selymes, halk hangja, most éles és erőteljes, ami durva szélként fújta el a legidősebb jókedvét. - Kurva idegesítő vagy, Cha Hak Yeon! Mi is probálnánk aludni, mert nehéz napunk volt és ahelyett, hogy hagynál minket, kiabálsz és vinnyogsz, mint egy kisgyerek! Te vagy a vezetőnk, neked kéne mondanod, hogy aludjunk addig, amíg haza nem érünk. És nem csak ez, de amikor fontos dologról van szó, mint egy három napos napirend, te még mindig nem tudsz komoly maradni és Wonshikot kell megkérnünk arra, hogy magyarázzon el mindent. Mert te mindig a szaros telefonodon lógsz és egy szót sem tudsz mondani nekünk sohasem, mert te "épp telefonálsz". Csakhogy mindig azt csinálod!
Amikor Taekwoon befejezte, az összes tag hatalmasra nyílt szemekkel és tátott szájjal bámultak a főénekesre. A mindig csendes és szégyenlős, de kedves és tisztelettudó Leo végül tényleg kibukott és...enyhén szólva elég bunkó volt. Ami még sosem fordult elő azelőtt így...ilyen keményen.
Hakyeon volt Taekwoon legjobb barátja.
Persze sokszor hívta az idősebbet seggfejnek vagy esetleg gyökérnek és a 'fú, de rohadt idegesítő vagy' mondat mindennap elhangzott. De ez az úgynevezett baráti szeretet volt és ő sosem gondolta ezeket halálosan komolyan és Hakyeon ezzel teljesen tisztában volt.
Azonban most...ez most más volt. Leo őszintén mérges volt és szemrebbenés nélkül bámult a vezetőénekes szemeibe, ahogy a fájdalmas szavak könnyedén kicsúsztak ajkai közül. Hakyeon képtelen volt észrevenni a játékos fényt az énekes szemeiben...hiszen nem is volt bennük semmi hasonló. Taekwoon most halálosan komoly volt.
- Még sosem láttam nálad rosszabb vezetőt.
Áucs.
N láthatóan összerezzent az utolsó mondattól, az ajkai szétváltak egymástól döbbenetében, a látása pedig már kezdett homályosodni a megjelenő és a férfiasságát igencsak bántó könnycseppektől, amik borzasztóan égetni kezdték szemeit, amikor visszafojtotta azokat.
A leggyengébb pontja volt, amikor valaki kritizálta őt a bandában lévő pozíciója miatt. És most...a legjobb barátja, a fiú aki iránt már elég hosszú ideje furcsa érzések kötötték, azt mondta, hogy Ő a legrosszabb leader az egész koreai pop 'iparában'. És hát, lehet úgyis mondani, hogy ez volt a legkevésbé kellemes érzés, ami valaha is a mellkasában úszkált.
Sokkal inkább olyan érzés volt, mint ha gyomron és arcon vágták volna egyszerre és amikor egy reszketeg sóhaj szökött ki szintén remegő ajkai közül, rájött, hogy most elég közel van ahhoz, hogy összeroppanjon az undorító érzés terhe alatt, ami az előbb kúszott testébe.
- Sajnálom. - nyögte ki gyengén a piros hajú, fiatal férfi, amint ujjai szorítása erősödött az ajakbalzsam körül. - Nem tudtam, hogy...így éreztek, fiúk...
Senki sem tudott megszólalni. Még mindig túlságosan is le voltak sokkolva a második legidősebb kegyetlen szavain, de Ravi gyorsan magához tért ahogy meghallotta Hakyeon méginkább elvékonyodó hangját. Tudta, hogy a csapat legidősebb tagja a sírás szélén állt, hisz amikor ilyen erőtlen és vékony hangon beszélt, teljesen természetellenesnek tűnt a részéről.
- Dehogyis! Dehogy vagy rossz leader! Úristen, mégis hogy mondhatsz ilyet Taekwoon hyung!? - Szorosan a mellkasához ölelte az enyhén reszkető férfit, de az arcát a másik irányba fordította, hogy egy gyűlölködő pillantást küldjön a hosszú, fekete hajú tagnak. - Mi a francért mondasz ilyeneket!?
- Mert ez az igazság! - morogta Taekwoon, izzó vörös ködbe szállva. - Sosem tud komoly maradni! Mindig úgy viselkedik, mint Hyuk és Hongbin egymás társaságában, de az Isten szerelmére, Ő a legidősebb! Ő a legidősebb és egyben a vezetőnk is és úgy is kéne viselkednie mint a legidősebbnek és mint a vezetőnknek, nem pedig úgy, mint egy hiperaktív nyolc évesnek!
- Srácok, hagyjátok abba a vitatkozást, megérkeztünk. Menjetek be és beszéljetek egymással felnőttekként. - mondta a menedzser egy mély sóhajjal miközben kinyitotta a jármű ajtaját Hakyeon oldalán, csaképp az említett személy hezitálás nélkül kiugrott Wonshik öleléséből és magából a kisbuszból is.
Nem tudta tovább elviselni az ott létet.
Őrülten és menthetetlenül szerelmes volt Leoba; abba a férfiba, aki idegesítőnek találta őt és nem látott különbséget közte és egy gyerek között.
Mindenki úgy gondolta, hogy Taekwoonnak nem volt igaza, azonban senki sem ment Cha Hak Yeon után, hogy ezt elmondják neki. Sajnos.
-
Hakyeon összetört.
Ahogy átlépett a bejárati ajtó küszöbe felett, a fürdő felé vette az irányt és oda bezárkózva egészen addig csendben hallgatózott, amíg a többiek el nem tették magukat a következő napra.
Majdnem két óráig maradt még bent a fürdőszobában azután, hogy teljes csend telepedett az egész dormra. A sírással nem volt problémája, már az első harminc percben túlesett rajta, csak abban akart biztos lenni, hogy egyik fiú sem volt a nappaliban és senki sem hallotta a belőle kitörő, kínos hangokat. Tudta, hogy amúgyis képtelen lenne elaludni így; hogy a gondolatai szürke, élettelen pillangókként röpködtek fejében.
A tükörbe nézve egy apró, tényleg őszinte mosoly húzódott ajkaira, mikor eszébe jutott hogyan védte meg őt Wonshik a kisbuszban.
Talán mégsem volt olyan rossz leader.
Talán csak felidegesítette Taekwoont a viselkedésével.
Vagy...Talán tényleg nem tudta túl jól vezetni a csapatot.
Visszagondolt arra, amit Leo mondott neki. Valóban gyerekes lenne?
Nem akart annak tűnni. Általában csak a tagokat próbálta felvidítani még akkor is, amikor ő is velük együtt süllyedt a nehéz és terhelő hetek, néha hónapok, alatt.
Hakyeon tudta, hogy mosolyra tudta csalni őket. De most így belegondolva, inkább idegesítette mintsem szórakoztatta őket?
Erre még egyszer sem gondolt Taekwoon kiakadásáig.
Lustán törölte meg orrát a fehér ingének ujjával, miközben a nappaliba ment és ugyanennyi életerővel levágta magát a helyiségben lévő kanapéra. Nem volt kedve, hogy bemenjen a többiekhez a hálószobába és velük aludjon, de ereje sem volt ahhoz, hogy kihozza onnan a futonját.
Abban a pillanatban csak végig akarta gondolni, hogy miben és hogyan kéne változnia.
Egy szemhunyásnyit sem aludt aznap este.
-
Az első vallomás
- Miért nem alszol Hakyeon-ah? Még hat óra sincsen. - ásította a menedzser, amikor kora reggel belépett a konyhába, ahol a leader már szorgosan készítette a reggelit a VIXX többi tagja számára. Azonban amint ránézett N-re, rögtön egy grimasz ült ki arcára és meg is torpant az étkező asztal mellett. - Borzalmasan nézel ki. Mikor feküdtél le?
- Talán hajnali 2 körül... - motyogta Hakyeon és álmosan pillantott fel egyetlen hyungjára. - De semmit sem aludtam... Sőt még most is tele van a fejem minden hülyeséggel.
- Remélem nem Leo miatt... Ő is elég fáradt és morcos volt már tegnap este, ne vedd ennyire magadra. - mondta az idősebb barátságosan és odasétálva a fáradt vezetőhöz, a vállára tette kezét és kedvesen rámosolygott. - Menj és pihenj egy kicsit. Én majd befejezem a reggelit. - borzolta össze Hakyeon haját és gyengéden a nappali irányába taszította. - Menj.
- Köszönöm Dongjun hyung. - küldött egy enyhe mosolyt a férfinak és lassan, álmosan visszabattyogott a kanapéhoz. Nem volt olyan rosszul, fizikailag. Volt már pár olyan napja, amikor nem tudott este aludni és úgy kellett kibírnia az egésznapos programokat. Szóval, a mostani helyzete még tűrhető volt. Úgy gondolta kicsit később úgyis lesz lehetősége majd pihenni.
Hakyeon éppen azon volt, hogy bekapcsolja a tévét, amikor a hálószoba ajtaja kitárult, egy halk nyikorgással jelezve N-nek, és a hosszú, fekete hajú főénekes, álmosan pislogva a nappaliba lépett.
Jung Taek Woon.
Hakyeon azonnal a távirányító után kapott és gyorsan megnyomta rajta a piros kis gombot, amitől a készülék fél pillanat alatt bekapcsolt és máris bejött a kép, rajta két éppen éneklő mesefigurával, Spongyabobbal és Patrikkal. A leader ebből tudta is, hogy Hyuk és Ken volt az a két személy, akik utoljára nézhették a televíziót.
Gyorsan el is kapcsolt a kedvenc csatornájára, ahol másodszorra adtak le egy unalmas és néhány résznél eléggé értelmetlen, sőt néha irreális doramát, de ez még mindig jobb volt, mint ha kínos csendben kellett volna maradnia Taekwoonnal, két vidáman énekelgető, bár sokkal inkább idegesítő mesefigurának a hangjával a háttérben.
Mondjuk, N egyáltalán nem akart beszélni Leoval.
De amikor a fiatalabb megpillantotta őt a szeme sarkából, abban a szent pillanatban meg is állt és szemeit a kanapén kuporgó férfira visszavezette, aki még csak az irányába sem nézett. Aki csak csöndben figyelte tovább a tévét és magában azért imádkozott, hogy Taekwoon végre elmenjen egy szót sem szólva hozzá.
- Mit csinálsz itt? - Ez aztán nem Hakyeon napja volt... - Aludnod kéne. Nagyon korán van.
- Nem tudok aludni. - mondta halkan N, amint a másik fiúra pillantott. - Tévét nézek.
- Oh.
Hakyeon idegességében nyelt egyet, hogy leküzdje a szájában összegyűlt nyálat és mocorogni kezdett, hogy elrejthesse összerezzenését, amikor Leo megindult a nappaliban lévő, hosszúkás bútor irányába, azaz egyenesen felé. Ahogy megint megállt, csaképp most pontosan a televíziót leső idősebbik előtt, és amikor Hakyeon rájött, hogy nem nagyon tervez arrébb menni előle, lassan felemelte szemeit a magasabb fiú arcára.
- Beszélhetnénk? - kérdezte a sötét tincsekkel rendelkező, a szokásos simogató hangján, amitől a csapat vezetője egyből libabőrős is lett.
Az ücsörgő fiatal csak kiengedett egy halk, kicsit reszketeg sóhajt tüdejéből, majd enyhén megrázta a fejét, de a kialvatlanságnak köszönhetően már ettől is egy pillanat erejéig durván megszédült.
- Nincs miről beszélnünk. Igazad volt, Leo.
Az említett férfinak azonnal kikerekedtek keskeny, macskaszerű szemei Hakyeon szavaitól. A leader sosem hívta őt simán Leonak.
Volt már 'Leleleleo' meg 'Leeon', viszont egy egyszerű 'Leo' csak még bűntudatosabbá tette Taekwoont. Ezzel sokkal messzebb érezte magát Hakyeontól és ez...nem tűnt helyesnek. Nem tűnt természetesnek.
- N-nem, nem volt igazam...
- Megpróbálok többé nem idegesítő és tapadós lenni...és megpróbálok minden feladatot ezerszer jobban elvégezni. Megpróbálok jobb vezetőtök lenni. - enyhén megnyalva kiszáradt ajkait, szorosan behunyta fáradt szemeit, hogy megszabadulhasson a feltörni akaró sós kis cseppektől. Gyönge volt és legszívesebben felpofozta volna magát azért, amiért nem tudta visszafojtani az érzelmeit. - Ideje lenne tényleg felnőttként viselkednem...
- Hakyeon hyung... én... nem gondoltam komolyan. - térdelt le a leader elé és szinte könyörögve bámult fel N szomorú, de még most is gyönyörű arcára. A gondolat arról, hogy a vörös hajú fiú az előző este milyen sokáig bent volt a fürdőszobában akarata ellenére is eszébe jutott és kicsit tartózkodva, de lepillantott N csuklójára. - Nem bántottad magad tegnap este, ugye? - nyúlt egyből a kissé nőiesebb kéz után, de az idősebb egyből el is rántotta végtagját, hogy még véletlenül se érhesse el.
- Nem csináltam semmit... - dünnyogte lehajtott fejjel.
Azonban Leo nem hitt neki.
- Akkor hadd nézzem. - kérte kedves hangon és meglepő gyengedséggel fonta ujjait a leader alkarja köré. Csakhogy N méginkább remegni kezdett Taekwoon hangjától.
Oh, hogy ő mennyire szerette azt a lágy hangot...
A szíve szinte lebegett mellkasában, a légzése egy pillanat alatt felgyorsult, képtelen volt rendesen gondolkozni és szorosan lehunyt szemekkel élvezte azt a forróságot, amit Taek érintése nyújtott az inge anyagán keresztül.
- Hakyeon hyung, nyugodj meg. Megígérem, hogy nem leszek mérges. - közelebb húzta magához N mindkét kezét és kicsit félve feltűrte az idősebb karján a ruha ujjait, ahogy egy hatalmas gombóc nőtt torkában az aggodalom hatására.
Egy megkönnyebbült sóhaj viszont azonnal felszakadt tüdejéből, mikor látta, hogy egyetlen vágás sem ékesíti a másik férfi csuklóját.
- Örülök, hogy nem csináltál semmit. - mondta Leo egy apró, de valódi mosollyal, lehunyva szemeit csak azért, hogy szépen ívelt ajkait a legjobb barátja csuklójához érinthesse és megcsókolhassa azt.
- T-Taekwoonie... Mondanom kell valamit..
. - suttogta Hakyeon, amint kezei közé fogta a fiatalabbik arcát és halványan, sokkal inkább keserűen mosolyodott el, mikor észrevette az alig látszó pírt édes arcán és a szégyenlős mosolyt rózsaszín ajkain.
Oh, hogy ő mennyire szerette azokat a vonásokat...
És Leo pedig csak mosolyogni tudott, hisz a vezető megint 'Taekwoonie'-nak hívta. Megkönnyebbült. Rohadtul megkönnyebbült.
- Mondd csak, Hakyeon hyung.
Az idősebbik újból lehunyta pilláit és egy mély levegőt vett, hogy lenyugodhasson egy kicsit, miközben hüvelykujja lassan cirógatni kezdte az előtte térdelő fiú különlegesen domboruló járomcsomtjait, ahol a bőr alig pár másodperc után elkezdett felmelegedni a vörös hajú férfi érintése alatt. Hakyeon megpróbálta összegyűjteni az összes emlékét és érzelmét, ami Taekwoonhoz fűzte, majd szelíd és értelmes gondolatokká formálta azokat fejében, hogy megoszthasson végre mindent Leoval.
Még most túl akart esni az egészen. Most el tudta volna tűrni a visszautasítást és lehet, hogy később már sokkal kevésbé. Sőt...
Végül csak kinyitotta száját, de amikor egy hang sem a akart kicsúszni a torkán, a szemeit nyitotta ki és utoljára magába itta Leo nyugodt arcának látványát. Fogalma sem volt - de még csak tippje sem -, hogy Taekwoon vajon mit fog reagálni arra, amit mondani fog. Azokra a szavakra, amik világosan tudatták a másikkal, hogy Hakyeon miatta lett meleg.
- Elloptam az egyik kedvenc ingedet, amikor gyakornokok voltunk és debütálás után odaadtam Hyuknak a szülinapjára. - mondta csendesen a leader, miközben végigfuttatta ujjait a puha arcbőrön. - Még mindig hordja.
- Már az első alkalommal felismertem. - Leo halványan elmosolyodott, azonban amikor N hüvelykujja végigsiklott álla vonalán, kicsit zavartan beharapta alsó ajkát. - De nem vagyok rád dühös.
- A te fogkefédet használtam akkor, amikor én elhagytam a sajátomat Incheonban, a hotelben. - az alacsonyabb férfi egy kisebb mosoly kíséretében hajtotta le fejét, az első könnycseppje pedig anélkül landolt nadrágján, hogy végiggördült volna bőrén. A levegő egy pillanatra a tüdejében rekedt; a szíve fájdalmasan dobbant meg mellkasában. - Amikor... először láttalak hosszú hajjal, azután hogy elaludtál, még két óráig fent voltam és néztelek, mert szépnek találtalak. - nevetett fel halkan, sokkal inkább szomorkásan, ahogy kezei ölébe estek és próbálta felidézni a dolgokat, amiért szerette, szerette, szerette és szerette Taekwoont. - Mindig a te részedbe teszem a legfinomabb részét a csirkének, amikor főzök... Mindig elcsodálkoz azon, hogy milyen szép vagy, amikor mosolyogni látlak, hiszen olyan... ritkán mutatod ki, hogy tényleg boldog vagy. - fonta össze karjait maga előtt és hagyta, hogy az arca a-csúnyán-sírós-arckifejezésbe ránduljon és hogy az érzelmei végül kitörjenek belőle. - Nem érdekel, hogy a hangod sokkal mélyebb, mint a lányoknak vagy hogy a mellkasod teljesen lapos... nem érdekel, hogy nem tudnál idegesítő, de mégis aranyos, magas hangon 'oppa'-nak hívni... Nem érdekel, hogy ugyanolyan nemiszerved van...mint nekem... És nem érdekel, hogy később nem tudnál nekem gyereket adni...
Nem mert felnézni.
Félt attól, hogy csak egy undorodott, gyűlölködő arc nézne vissza rá. De folytatni akarta. Végre bátornak érezte magát és büszkének, amiért eddig eljutott szóban, teljes, Cha Hakyeonos összeomlás nélkül.
Még el akart Leonak mondani valamit. A legfontosabb dolgot.
- Szerelmes vagyok beléd, Jung Taek Woon.
Ezután már csak fel akart állni, el akart szaladni és kisírni a szemeit egy sötét kis sarokban anélkül, hogy bárki megölelte vagy csitítgatta volna. De nem tudta megtenni. Gyenge volt, a lábai a pudingra hasonlítottak, a szíve minden dobbanással a torkába ugrott, ő pedig jópár perc elteltével sem tudta rávenni magát, hogy ránézzen Leora. Nem akarta megmutatni a fiúnak, hogy a könnyei képtelenek elapadni.
- Szerelmes vagy belém?
N teljesen lesokkolt a kérdés hallatán. Vagyis inkább attól, AHOGY feltették neki a kérdést.
Taekwoon hangja nem volt tele sem undorral, sem utálattal, sem pedig meglepettséggel. Kedves volt és simogató, szinte már megértő hangnemben csengő. Édes volt és kellemes, akárcsak egy érett őszibarack. És Hakyeon szíve megállt egy pillanatra.
Azt hitte először, hogyncsak rosszul hallotta, ezért inkább nem is mondott semmit, csak lehajtott fejjel ült tovább a helyén és elképzelte ahogy kinyílik alatta a föld, majd a kanapéval együtt a lyukba zuhan.
Hát igen az egy elég jó megoldás lenne az eltűnéshez.
De hirtelen megérezte Leo egyik ujját álla alatt, amint a hosszú hajú férfi épp megemelte fejét, Hakyeon szemei elkerekedtek, mellkasa csak jobban dübörögni kezdett a heves szívverésétől és tekintetét egyszerűen csak Taek vállán legeltette. Nem mert felnézni a szemeibe. Még nem.
- Szeretem a főztödet. - mondta a fiatalabb mosolygós hangon, ujjai pedig a vörös tincsekhez siklottak és eltűrte azokat a tulajdonosa füle mögé. - Tetszik amikor tapadós vagy. Tetszik ahogy táncolsz. Tetszik a mosolyod. Tetszenek a szemeid. - Mostmár a leader egyenesen az íriszeibe bámult, a saját összezavarodott, de még mindig szerelemmel telt szempárjával, pislogás nélkül. - Tudod... - Taekwoon megfogta Hakyeon kecses kezeit és egyből elvörösödött kínjában, ami csak mosolyra késztette az idősebbiket. - Tudod, hogy nem bánok jól a szavakkal, de... de mindent meg tudok mutatni neked.
Szégyenlősen helyezte mellkasára az alacsonyabb férfi kezét, pontosan az őrülten zakatoló, életfontosságú szerve fölé, Hakyeon pedig csak tátogni tudott a másik furcsa viselkedésén...és a heves szívdobbanásain.
- Lapos mellkasom van, de ha jól tudom te nem bánod, igaz?
- Nem bánom. - nyögte ki nagy erőlködés árán N, a gyerekes zokogás szélén érezve magát. Képtelen volt elhinni azt, amit épp hallott. Túl jó volt ahhoz, hogy igaz legyen és túl jó volt ahhoz, hogy vele történjen meg. Olyan volt, mint egy álom; olyan volt, mint ha a szíve bármelyik pillanatban felrobbant volna; olyan volt, mint ha megáldotta volna valaki az élete további részére.
Boldog volt.
- Az jó. - hajolt közelebb hozzá Taekwoon, miközben ő is a vörös hajú mellkasára helyezte kezét. - Mert én sem bánom.
Homlok.
Orr.
Ajak.
Egy csók.
Egy új kapcsolat kezdete.
